Partnereink

Péklány

“Családi kézműves pékségünket 2017 őszén nyitottuk Balatonfüreden annak a szellemiségében, hogy a jó és tiszta kenyér nemcsak a testet, de a lelket is táplálja. Régi álmunk vált valóra: kis műhelyünkben mindössze vízből, lisztből és sóból készítjük kovászos kenyereinket 32-36 óra alatt, és csak egyféle adalékot használunk nap mint nap – a szeretetünket. Friss, adalékanyagmentes péksüteményeinket a legkiválóbb hozzávalókból készítjük családi receptek alapján valódi vajjal, hazai tojással és tejjel. Minden amit készítünk, ezen filozófia szerint születik nálunk – legyen szó kávéról, teáról, friss gyümölcsléről vagy szörpről.”…

Régi Idők Udvara Skanzen és Étterem

“egy hely, ahol a lélek is jól lakik “

“Skanzenba integrált éttermünkkel egy varázslatos időutazásra hívjuk a látogatókat, tapasztalják meg, hogy ettek, ittak, mulattak eleink, mikor még kemencében sültek az étkek, a hűvös bor a pince mélyéről demizsonban került elő egy jóízű diskuráláshoz.Ennek megismeréséhez segítjük hozzá az oldalt böngészőket, azzal a nem titkolt céllal, hogy kedvet kapva a látottaktól vendégként üdvözölhessük udvarunkban Önöket.”

Koczor Pincészet és Vendégfogadó

“A szőlő és a bor szeretete családi örökség. A Koczor család már 1815-ben szőlőt művelt a Balatonfüredtől északnyugati irányban 8 km-re fekvő pécselyi Derékhegy lankáin.

Ma 25 hektárnyi szőlőültetvényen gazdálkodunk, amelyek a Balatonfüred- Csopaki borvidékhez tartozó Balatonfüred, Pécsely, Vászoly festői szépségű domboldalain találhatók. A dombok védelmező karéja, a melengető napsugárzás, a Balaton közelsége biztosítják, hogy az odafigyelő, verejtékes munkával gondozott szőlőtőkék őszre megérleljék gyümölcsüket.”…

Gyukli Pince Balatonfüred

“A Gyukli Pincében közel négy évtizede készítjük a Balaton régió kiváló borait. Gazdálkodóként hisszük, hogy a természet tiszta, ezért mind a szőlőben, mind pedig a pincében lehetőség szerint kemikáliák nélkül asszisztáltunk annak folyamataihoz.

Kiemelt hangsúlyt fektetünk a szőlőültetvények hosszútávon fenntartható jó egészségügyi állapotának megőrzésére, a termőterülethez illeszkedő fajta gondos megválasztására és a gazdálkodás során kialakuló ökológiai lábnyom csökkentésére.”

Vitorlázzfüreden

“Szívből sajnáljuk, hogy a tőlünk bérelt hajókhoz jó szelet és ragyogó időjárást nem tudunk biztosítani. Sajnos azt sem ígérhetjük, hogy gyönyörködhet a Magyar Tenger legendás fénytüneményeiben – a vízen káprázatos gyémántporként ragyogó ezüsthídban, vagy a parázsfolyamként szikrázó aranyhídban.

Cserébe minden igényt kielégítő korszerű kényelmi és biztonsági felszereléssel rendelkező bérelt vitorlás, elektromos yact, motorcsónak várja, hogy önökkel a fedélzetén végre nekiszaladhasson a Balaton hullámainak”…

Jocibusz

“Kedves Érdeklődő!

Szíves figyelmébe ajánljuk személyszállítási szolgáltatásunkat, mely akár már 1 fő esetén is igénybe vehető. Az Ön gondtalan szórakozásához mi biztosítjuk a kényelmes buszt és a szakképzett sofőrt! 

Balatonfüredi telephelyes 8, 16 és 28 személyes minibuszainkkal állunk rendelkezésére, de nagyobb létszám esetén is tudjuk a megoldást – egyedi igényeket, kéréseket is készséggel teljesítünk. “…

Kalandsziget Tihany

“A Tihanyi-félsziget nemcsak hazánkban, hanem Európában is egyedülálló természeti adottságú terület. A Kalandszigettel álmunk és célunk, hogy a természettel együttműködve, a fák és a természet folyamatos gondozása mellett, igazi kikapcsolódást tudjunk biztosítani minden kedves látogatónknak.

A magaslati kötélpálya élő fák lombkorona szintjén kialakított, összetett ügyességi-, technikai feladatok rendszere, melyhez elengedhetetlen, folyamatos leesés elleni biztosítási rendszer is tartozik. Természetes erdei környezetben, a fák lombkorona szintjén, mesterséges kötélhidak és egyéb műszaki megoldások segítségével “…